Esküvői táviratok 1917-ből a Csángó utcába

Budapest, Csángó utca 8.

 

Van, akinek ez a téma is felkeltette az érdeklődését.

 

 

Bővebben:

Ambrus József, akit a barátai és ismerősei Könyves Jóskaként emlegettek, nála tett látogatásom alkalmából egy paksamétát ajándékozott nekem. Kiderült, a kis papírcsomag 55 régi táviratot tartalmaz, amelyek történeti értéke abban rejlik, hogy együtt maradt mindaz 1917 októberétől, amiket az ifjú Rosenbergéknek küldtek rokonaik és ismerőseik a Csángó utca 8-ba, esküvőjük napján.

A táviratokat feladók név szerinti csoportosításából kiderült, hogy Rosenbergék Abaújszántóról jöttek fel a fővárosba, és a nagyszülőkkel rokoni kapcsolataikat ápolták. A táviratok feladóinak családnevei zömmel középnémet eredetűek. Ebből a tényből következtetni lehetett a rokonság nyugati polgári hovatartozására. A magyar családnevek a gratulálók között a vidéki eredetre utaltak (pl. Boromisza, Kovács), vagy kifejezték a vidéki polgárság asszimilációs törekvésének erősségét (Székely, Vágó, Fodor, Rényi).

A fővárosban, erős osztrák-német etnikai környezetben, a kulturális sokféleség közepette érthető módon megmaradtak az első világháború idején ezek a családnevek, mint Deutsch, Weisz vagy Herzog. Rosenbergék rokonsága és ismeretségi köre már 1917-ben Budapestre összpontosult, mint ahogy ezt a 55 távirat mutatta. Érkeztek azonban jókívánságok távolabbról is: Bécsből, Eszékről, Szabadkáról vagy Érsekújvárról. E Trianon előtti polgárcsalád példáján lehet látni a rokonsági szálak és az ismeretségi kör földrajzi kiteljedését.

Érdekes az 55 távirat szövegének tartalom szerinti csoportosítása:

- 10 távirat feladója csak „szívből gratulált” az ifjú párnak;

- 17-en kívántak sok szerencsét;

- 10-en tartották fontosnak a boldogságot;

- 18-an szerencsét és boldogságot is kívántak a fiataloknak.

A szerencse ilyen erős hangsúlyozásából a monarchia polgárságának létbizonytalansága érezhető talán ma is. És ez az érzés 1917-ben nem véletlen. Egyet tudok érteni Gutthard Imre tőkés vállalkozó jókívánságaival: „A boldogság nem általános beszerzési cikk. De ezt szállítsák bőven az egek!” Üdítően hat rám ma is a pécsi Lefkovits bácsi finom lakodalmi hujjantásként ható kedves távirati sóhaja: „Mint májusi napsütéskor nyílik a virág, úgy viruljon éltetek, kísérje boldogság!”

Rosenbergék életében, október közepén így kezdődött a tavasz.